Intra Gyógynövény      
   
   


   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
 

Keleti Orvoslás

Intra Gyógymód A nyugati és a keleti orvoslás
– különbségek a betegségek kezelésében



Ha Ön is megérti a különbségeket és elkezdi saját magára is alkalmazni ezt a filozófiát, akkor hatalmasat lépett egy EGÉSZségesebb, harmónikusabb élet felé.

Enélkül a tudás nélkül viszont lehet,
hogy minden az EGÉSZségenek érdekében
tett próbálkozása eredménytelen és
tünetkezelő jellegű lesz, amellyel csak
ideig óráig érhet el eredményt, hiszen
a valódi okokat nem tudja megszüntetni.


Míg a hagyományos kínai orvoslás (HKO) a betegségmegelőzésre helyezi a hangsúlyt, és az embert egységes egészként kezelve vizsgálja a testi és lelki tüneteket, a nyugati orvoslásban a betegség, a gyógyszerek és a szervezet molekuláris vizsgálata van előtérben.

A két módszer másként viszonyul nemcsak magához a betegséghez, hanem annak feltárásához, kezeléséhez is.

A hagyományos kínai orvoslás alapvető jellemzője, hogy az emberi test egyensúlyban tartására és egészséges állapotának megőrzésére helyezi a hangsúlyt.

A HKO az emberi szervezet összefüggéseit tárja fel, és a testi, lelki, környezeti adottságokat együttesen vizsgálva keresi a választ a probléma megoldására.

A nyugati orvoslásban a lokális problémák kezelési pontossága magas szintű, ugyanakkor a nyugati medicina fő hiányossága, hogy nem alkot egységes és teljes képet a beteg szervezetről.

A nyugati és a keleti orvoslás tehát ugyanazt a problémát más oldalról közelíti meg:

az előbbi a kór természetére összpontosít és ennek megfelelően alkalmaz gyógyszeres gyógymódot, utóbbi az okok keresésével
és az öt elem (Fa, Tűz, Föld, Fém, Víz) elméletéből kiindulva
gyógynövényekkel igyekszik gyógyírt találni a betegségre.



A keleti orvoslás soha nem a beteg szervre koncentrál, hanem az egész szervezetet vizsgálja.



Mi is az EGÉSZSÉG?!

Még a szóban is benne van az EGÉSZ!

Az egész szervezet harmónikus együttműködése
alkotja a test egészségét!
Intra Gyógymód


A KULCSSZÓ: EGÉSZ


A szervezetet egységes EGÉSZ-ként kell kezelni bármilyen probléma esetén, ezért van az, hogy a keletiek orvoslása alapján gyógyított beteg valóban és természetes módon kapja vissza
EGÉSZ-ségét!

A szervezet felborult egyensúlyának, tökéletes
EGÉSZÉNEK és önregenerációjának megtáplálásához
az új INTRA gyógynövényital az egyszerű
és hatékony természetes MEGOLDÁS lehet!


Az INTRÁBAN levő 23 gyógynövény megtáplálja a szervezet mind a
8 szervrendszerét és harmóniába
hozhatja a különböző szervrendszereket.
.


Intra Gyógymód


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


A már agyonmérgezett szervezetünk tisztításával és erőteljes harmonizáló hatásával beindíthatja a szervezet öngyógyító mechanizmusát, regenerálódik a szervezet minden szervrendszere
és harmóniába kerülhet a test EGÉSZE!

Az INTRA tökéletesen megvalósítja a keleti filozófiát a benne lévő 23 gyógynövény egyszerre egymás hatását erősítve működik, sok esetben éppen ezért a személyes tapasztalatok között is elolvashatja, hogy még a "csodák" is megtörténhetnek.
Persze a SZERVEZETÜNK a csoda, és saját felelősségünk, hogy segítsük a megújulásban, a regenerációban!

 


 
OtherSide Webstudio- Honlapkészítés Debrecen